13 halott az utakon a hosszú hétvégén
Az elmúlt péntektől, kedd estig tartó időszak alatt tizenhárman szenvedtek halálos balesetet.
Az elmúlt péntektől, kedd estig tartó időszak alatt tizenhárman szenvedtek halálos balesetet.
Már a hétvégétől lesznek lezárások, de május elsején teljesen megbénul a közlekedés a belvárosban.
Egyikük az a B. Zsolt, aki a gyanú szerint megkéselte a férfit, őt életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják. Társainak garázdaságért kell felelniük, ők viperával és boxerrel ütötték az áldozatot.
A drónról készített felvételeken jól látszik, hogy milyen hosszú volt a menetelő tüntetők sora.
Gyurcsány mondta a leghosszabbat, Botka programot hirdetett, Fekete-Győrnek pedig ez volt az első. Összeszedtük önöknek a legfontosabb beszédeket a ligeti majálisról, hogy most megmondhassa, melyik volt a nyerő. Szavazzon!
Bejelentkezett a 2018-as választásra a Momentum Mozgalom. A nemrég párttá alakult szervezet elnöke, Fekete- Győr András arra kért mindenkit, hogy politizáljon, mert csak így lehet legyőzni a kormánypropagandát. S bejelentette, hogy október közepére elkészül a választási programjuk.
Több ezren vonultak végig hétfő este a Szabadság térről a Hősök terére a Momentum felhívására. A tüntetés azért hirdették meg, hogy a növekvő orosz befolyás ellen szólaljanak fel, illetve az Európához tartozást követeljék. A Hősök terén a Momentum vezetői mondtak beszéltek. Fekete-Győr András elnök itt jelentette be, hogy elindulnak a 2018-as választáson, október 15-én pedig bemutatják programjukat. A tüntetők közül mintegy kétszázan ezután az Oktogonra vonult, és ismét letelepedtek a sínekre.
Botka ismét a gazdagokat osztotta, luxusadóval kampányolt, és már a magáncégek béreibe is beleszólna, Molnár Gyula pártelnöknek dakota közmondásokkal küzdött, Kunhalmi Ágnes pedig a néphatalmat fedezte fel.
Délután 20-25 fokig melegedik a levegő, szél lesz, de eső aligha.
Ősi tűzünnep világította meg Edinburgh egét.
Több mint százezren vonultak fel a munka ünnepe alkalmából a moszkvai Vörös téren kedden Oroszország Független Szakszervezetinek Föderációja és a kormányzó Egységes Oroszország Párt szervezésében.
A XXI. század már a demonstrációkon is velünk van.
„Harcra Magyar! Tüntetés a jövőnkért” címmel tüntetést szervez május 1-re a Momentum.
Könnygázt vetettek be a rendőrök a palackokat és petárdákat dobáló tüntetők ellen.
Negyedmillióan voltak kíváncsiak Valtteri Bottasra és Daniel Ricciardóra.
Elcsíptük a Demokratikus Koalíció városligeti nagygyűlése előtt a pártelnököt, és az állítólagos Orbán-leleplező bizonyítékairól kérdeztük. Nem volt túl meggyőző. Interjú.
A DK városligeti majálisan a pártelnök közölte: jövőre minden körzetben egy baloldali jelölt indul a Fidesz ellen.
Balaton? Tokaji borvidék? Őrség? Ó, nem, a Viharsarok felé vesse tekintetét.
Az autós felvonulás és bemutató, illetve május 1-je miatt nem lesz könnyű közlekedni Budapesten a hosszú hétvégén.